Még ég a tűz – viszont valahogy már nem melegít úgy, mint régen.
Alkalmazkodsz, mert fontos neked a kapcsolat – közben már csak a túlélésre van energiád.
Egyre többször mondod, egyre hangosabban – mégsem ér el hozzá.
Olyan nő vagy, aki rengeteget tud adni – megértést, támogatást, valódi kapcsolatot.
Magadból. Önmagadként.
De ez csak akkor működik, ha te is igazán jelen vagy.
Ha nem csak a „jó fej társ”, a „megoldom én” nő vagy – hanem a valódi, érző, gondolkodó, élő te.
Aki mer szólni, mer kérni, mer határokat húzni. És aki nem tűnik el a saját életéből.
Nézd, ma nőként (és férfiként…) nincs könnyű dolgunk. Számtalan elvárás között próbálunk lavírozni, és megfelelni mindennek, amit valaki vár tőlünk.
Ez nem csak irtózatosan fárasztó és elképesztően nehéz, hanem egyszerűen lehetetlen.
Mivel ezt a szöveget olvasod, sejtem, hogy:
✔ nem most hallasz először az önismeret fontosságáról,
✔ a saját részed mellett a másikét is kész voltál cipelni, mert akartad, hogy működjön,
✔ egy ideje már érzed, hogy ez így nem elég számodra, de hiszel még abban, hogy lehetne másként
✔ nem csak a kapcsolatot akarod „megjavítani”, hanem önmagaddal is rendben lenni benne.
Amire most igazán szükséged van, az a tudatos figyelem – önmagadra. Hogy végre te is számíts.
Ezekre számíthatsz:
„Aha” élmények és megértések, amikor meglátsz olyan összefüggéseket, amiket korábban nem tudatosítottál például észreveszed, hogy jellemzően mikor mondasz le magadról a „béke kedvéért”.
Amikkel első sorban magadra tudsz jobban figyelni, de segítenek abban is, hogy hatékonyabban tudd kommunikálni a szükségleteidet a párod felé és változást indíts el a kapcsolatodban.
8 óra olyan biztonságos tér, ahol nem kell valahogy lenned, elég ha jelen vagy.
Ahhoz, hogy kimondj vagy elfogadj valamit. Akár magadnak. Akár a másiknak.
Sokan vallják, hogy a tanulás a komfortzónán kívül kezdődik. Van ebben is igazság, ám én jobban hiszek abban, hogy ha számunkra biztonságos a tér, akkor jönnek létre igazi kapcsolódások, amik legalább ekkora tanulást tudnak adni, amellett, hogy töltekező is az élmény.
Hogy egy helyzetért mindkét fél felelős, bármennyire úgy tűnik, hogy az egyik a hibás. Kölcsönös megértés nélkül nem tudnak közeledni a vélemények, ezt is gyakoroljuk a workshopon.
Ezekre ne számíts a workshopon:
Olyan tanácsokra és eszközökre, amivel „megjavítjuk” magunkat vagy a másikat. Én abban hiszek, hogy egy helyzet kialakulása mindkét félen múlik, mi azon fogunk dolgozni közösen, hogy a te feled kiteljesedhessen, mindeközben nem azt keressük, hogy ki mit hibázott.
Ez egy csoportos alkalom, ahol sokféle háttérrel érkeznek a résztvevők. Igyekszünk mindenkit meghallani, de ha egy-egy téma komolyabb egyéni figyelmet kíván, arra jobb terep lehet az egyéni coaching. Itt közös tanulásra és önreflexióra hívunk.
Lesznek felismerések és egyszerű, gyakorlatba ültethető modellek, de ne oktatásra készülj. Itt a saját működésed megértése és az önmagaddal való kapcsolódás a lényeg.
Ezen a workshopon önmagadról tanulsz, önmagadért. A tapasztalatom szerint a felismerések egy része majd a workshopot követő napokban érkezik meg.
A párkapcsolati önismeret és önazonosság workshop azért jött létre, hogy újra jelen lehess – önmagadként.
Azoknak a nőknek szól, akik úgy érzik, hogy egy párkapcsolat során annyira szeretnék jól csinálni a kapcsolatot, hogy közben észrevétlenül lemondanak önmagukról.
Időpont:
2025. június 14., szombat,
9:00–17:00
Létszám:
max. 12 fő
– hogy biztonságos térben lehess és mindenkire jusson kellő figyelem
Helyszín:
1117 Budapest, Budafoki út 189.
Van, amikor hirtelen robbansz.
Máskor inkább elfojtod, elviseled, csak hogy ne legyen veszekedés.
De egyik sem igazán jó érzés.
A workshop délelőttjén ránézünk, milyen automatikus reakcióid vannak a feszült helyzetekben – és hogy hogyan tudnád ezeket tudatosabban kezelni.
Ez a rész abban segít, hogy:
A workshop után más eszközeid lesznek arra, hogy ne csak túlélj egy konfliktust, hanem önmagaddal is kapcsolatban maradj közben.
Mindannyiunk fejében van egy hang, amely egyszerre tud motiválni és visszahúzni.
Néha összetévesztjük az önreflexiót az önkritikával.
Néha már észre sem vesszük, hogy nem is mi beszélünk magunkhoz, hanem egy régóta ismételt mondat szólal meg bennünk újra meg újra.
Ez a blokk abban segít, hogy felismerd:
Ha másként beszélsz magadhoz, másként is viszonyulsz magadhoz.
És a környezeted is másként fog rád reagálni.
Mert a belső monológod a kapcsolatod alaphangját is meghatározza.
Megtartó, sőt esetenként inkább szuperhős erővel szeretnél ott lenni — a gyerekeidnek, a párodnak, a munkahelyednek.
Néha olyan, mintha egyszerre három életet élnél. És közben észrevétlenül eltűnsz a sajátodban.
Megnézzük, hol tudsz igazán önmagad lenni és mikor engedsz többet, mint ami számodra tartósan fenntartható.
A saját hangod meghallása nem luxus.
Ha megtalálod, könnyebben döntesz, kérsz és kapcsolódsz – nemcsak másokhoz, hanem önmagadhoz is.
A legtöbb nő úgy viszi a hátán a családját, a munkáját és a kapcsolatát, hogy közben (szinte) senki sem kérdezi meg tőle: bírod még? Mire lenne szükséged?
Ez a rész abban segít, hogy felismerd, mit cipelsz egyedül – és mire lenne valóban szükséged.
A kevesebb nem mindig kevesebb.
Ha leteszel valamit, lehet, hogy pont akkor kapsz helyet magadnak – és másnak is.
Vannak dolgok, amiket önként cipelünk. Nehezek, fájnak, megrogyunk alattuk. Mégis azt gondoljuk, ezzel teszünk jót, ezt várja el tőlünk a másik. Megnézzük, hátha van olyan teher, amit már nem kell cipelned.
Abban is szeretnék támogatást adni, hogy a te fejlődésed – minden, amit beleteszel abba, hogy jobbá válj – a kapcsolatot építse és ne (további) távolságot szüljön köztetek.
Az önismereti felismerések akkor hoznak igazi hasznot a konyhára, ha valami ebből beépül a mindennapjaidba, ha valami változást hoz.
Ezt a lépést, akciót tervezzük meg a nap utolsó blokkjában.
Nem az a cél, hogy holnaptól minden teljesen más legyen. Apró lépések indítják el a nagy változásokat is. Ezeket keressük, ami neked már segít és a párkapcsolatodba is beilleszthető.
Kezdés: 2025. június 14. szombat, 9:00
Helyszín: személyesen, 1117 Budapest, Budafoki út 189.
Lokomotív Ház Irodakomplexum
Menetrend: nagyjából 1,5 órás blokkokkal készülök, minden rész egy nagyobb témát ölel fel. Ezekben főként gyakorlati tanulási lehetőségekre számíts, egyéni-páros és nagycsoportos formában.
A 1,5 órás blokkok között lesznek szünetek, körülbelül 13 órakor az ebédszünet.
További részletek (parkolás, ellátás, mivel készülj) a gyakran ismételt kérdések között.
A workshop elindít valamit.
De ha azt szeretnéd, hogy ne csak gondolat legyen, hanem valós változás is – akkor a három alkalmas egyéni coaching a te egyéni elakadásaidat segíti és a céljaidat támogatja.
Az egyéni coaching alkalmak – pont az egyedi jellegéből fakadóan – nagyon hatékonyak, viszont relatív költségesek.
🟪 A Lendület csomag részeként, most 3 alkalom a tiéd, melynek értéke önmagában br. 66.000 Ft.
Limitált a kapacitás, az ajánlat csak az első 6 fő számára érhető el.
Augusztusban kerül sor a Kapcsolat Meetup-ra, ami zártkörű rendezvény, tehát utcáról idegenek nem tudnak jelentkezni rá.
Ez teszi lehetővé a biztonságos teret és az önfeledt kapcsolódást.
Ez nem egy második tréning.
Ez egy est, ahol újra egymásra hangolódunk, beszélgetünk, szívesen válaszolok a kérdéseidre és néhány izgalmas téma mentén inspiráljuk egymást.
🟪 A részvétel Lendület csomaggal ingyenes.
Ha úgy érzed, hogy bizalmat szavazol a workshopnak, választhatsz egy egyedi ajánlatból.
Ha úgy érzed, ez a téma neked is szívügyed és érdemes továbbadni – akkor kérheted a Közösségi csomagot, kedvezményes áron.
Ehhez csak annyit kérek tőled, hogy:
a workshop után írj egy Google-értékelést,
és oszd meg egy kép formájában, hogy nálam jártál (Facebookon, bejelölve az oldalt).
🟪 Ennek a csomagnak a tartalma és az értéke megegyezik a Lélegzet csomagéval. A kedvezményért cserébe segítesz, hogy másokhoz is eljusson ez a lehetőség.
Akik már elköteleződtek a változás mellett.
Akik már túl régóta figyelnek mindenki másra, és most végre önmagukért is tenni akarnak.
Akik úgy érzik, hogy ez egy olyan nap lesz, amiről érdemes beszélni – és ezt meg is tennék.
A vásárlással elfogadom a közösségi jegyhez kapcsolódó feltételeket.*
A párkapcsolati konfliktusok kezelése számomra minden esetben az egyéni munkával kezdődik.
Marsó-Farkas Katalin vagyok, a Kapcsolatfejlesztők alapítója, párkapcsolati coach és házassági tanácsadó, lifecoach, tréner, közgazdász és feleség. Több, mint 15 éve foglalkozom emberekkel és kommunikációval.
Azoknak az embereknek szeretnék támogatást nyújtani, akik önmagukkal és önmagukban szeretnének jól lenni, hogy ezt az állapotot át tudják vinni a párkapcsolatukba.
Az Önazonosan egy párkapcsolatban workshop azért jött létre, hogy utat mutasson olyan erős és fejlődni akaró nőknek (mint te) abban, hogy valójában nekik mire is van szükségük a jóllétük megéléséhez.
Kata nagyszerű és rendkívül sokoldalú coach. Kedves és megértő, de amikor szükség van rá óvatosan provokatív is tud lenni, ami elképesztő erővel sarkallja tettekre az embert. Egy összetett munka-magánéleti problémával érkeztem hozzá, amivel jó ideje el voltam akadva. Kata tökéletesen érez rá azokra a pontokra amiket érdemes jobban kibontani.
Köszönöm Kata ezt az önismereti utazást és a sok-sok megoldást amikhez rajtad keresztül jutottam. Nagyon hálás vagyok érte.
— Hajós Zília
Gondolkoztam és valami hosszút akartam először, de rájöttem, hogy ez vagy igazán te az én szememben:
Mindig tetszett a nyitottságod és a problémákhoz való profi hozzáállásod, igazi can-do szemlélet. A legtöbbet azzal adod nekem minden alkalommal, hogy a számomra komoly és nehéz helyzeteket éppen a kellő időben feloldod egy jól irányzott humorral, ami továbblendíti a beszélgetést és egy másik szemléletmód felé terel. Így könnyebben észreveszem a megoldási lehetőségeket!
— Kovács Zita
Online dolgoztunk együtt Katával és nagyon sokat segítettek az alkalmak, hogy átlássam a helyzetemet, hogy fél évnyi billegés után el tudjam dönteni, hogy akarok-e még a barátommal kapcsolatban élni, vagy sem. Kata visszajelzései segítettek abban, hogy néhány dolgot – amit még magamnak sem vallottam be – észrevegyek a helyzetemben és változtassak rajta. Úgy érzem, hogy közelebb hozott bennünket a barátommal ez az egész. Szívből ajánlom Katát és a Kapcsolatfejlesztők csapatát, ha te is bizonytalan vagy önmagaddal vagy a párkapcsolatoddal kapcsolatban!
— Horváth Sára
Nagyon jó a kapcsolatunk a férjemmel, kívánni sem tudnék nála jobb férfit magamnak. 5 éve vagyunk együtt és úgy éreztem, hogy kezd eltűnni a tűz, kiveszni az izgalom az életünkből, olyan megszokott volt már minden. Nem éreztem, hogy különösen baj lenne vagy valami végzetes felé rohannánk, de jobbá akartam tenni. Kipróbáltam a „szokásos” praktikákat, amik hááát nem annyira voltak nekem valók, inkább béna volt, mint hatásos.
Ekkor fordultam Katához egy barátnőm ajánlására és sikerült megtalálnunk azt az elakadást, ami miatt nem éreztem teljesnek a kapcsolatunkat. Köszönöm a támogatást és a néha „könyörtelen” visszajelzéseket, sokat segítettek az önismereti utamon!
— Fanni
Introvertáltként nehezen ismerkedek és teremtek kapcsolatokat. Katához viszont nagyon könnyen tudtam kapcsolódni és akkor még papírral igazolt coach sem volt. 🙂 Azonnal barátok lettünk. Minden közösen töltött idő tartalmas volt. Anélkül nyíltam meg neki, hogy észrevettem volna. 🙂 Rengeteget fejlesztett és segített felfedeznem rejtett képességeimet, segített kilépnem a komfortzónámból.
Amikor arra volt szükség csak figyelt, hallgatott, hangolódott és segített rávezetni a következő lépésre. Vicces, hogy edzés közben találkoztunk és később, barátságunk alatt is egyfajta lelki edzőként támogat. Rendkívül nyitott személyiség, társaságában szinte lehetetlen nem jól érezni magam.
A barátságunk azóta is tart.
— Bodnár Orsi
A párommal szeretjük egymást, de ha nem értünk egyet valamiben (vagy félreértjük egymást), akkor napokig duzzog, elvonul, nem szól hozzám, amitől úgy érzem, hogy már egyáltalán nem vagyok fontos neki.
Többször beszéltünk arról, hogy menjünk el párterápiára, mert ezek a napok totálisan erodálják a jó dolgokat. Rövid leszek, soha nem mentünk el. Így találtam rá a Katára és a Kapcsolatfejlesztőkre.
A coaching ülések rengeteget adtak, talán a legnagyobb tanulás az volt, hogy mindenkinek önmagának kell a saját problémáit rendezni, én senki helyett nem tudom átvállalni azok megoldását.
— Zsófi
Igen, ez a workshop csak személyes formában valósul meg és felvétel sem készül róla.
A „tudásátadós” képzésekre nagyszerű platform az online forma, ám az a tapasztalatom, hogy az önazonosság témája személyes részvétellel sokkal többet ad a résztvevőknek.
A számodra szimpatikus jegy kiválasztását követően kattints az „ezt kérem” gombra, ezzel bekerül a kosaradba a termék és az adataid megadását követően van lehetőséged fizetni.
Mivel a workshop létszáma a hatékonyság érdekében limitált, mindenképp várd meg az értesítést a jóváhagyásról. Ezt követően végleges a foglalásod és szeretettel várunk június 14-én!
Nehéz erre válaszolni, mivel mindenkinek máshol van a komfortzónájának határa. Igyekszem úgy összeállítani a képzések programját, hogy az kellően teret adjon a fejlődéshez, de ne legyen túlságosan stresszes.
Labdát dobálva fél lábon ugrálni és közben énekelni egészen biztosan nem kell majd. (Ének nélkül sem. Becsszó.)
Egy megérkező nyitókörrel kezdjük a napot, hogy a „hé te!” megszólításon túl kicsit könnyebb legyen kapcsolódni egymáshoz. Ez már a munka aktív része. Utána azokat a témákat bontjuk ki, amiket a „részletes tematika” blokkban találsz leírva. Ezeket egyéni-páros és csoportos formákban fogjuk feldolgozni.
Lesznek szünetek, lesz lehetőséged kérdezni akár a program során, akár a szünetekben.
Vizet és kávét biztosítunk, illetve egy kis harapnivalót szintén.
A parkolás a környező utcákban (szombaton) ingyenes. A Lokomotív Ház Irodakomplexumnak van zárt és őrzött parkolója, itt szintén lehetőség van megállni, a parkolás díja 300 Ft/óra. (Az első óra ingyenes.)
Ez a workshop most kifejezetten nőknek szól, női szemszögből járjuk körbe, így a férjedet erre a workshopra nem tudjuk fogadni, de tervezetten ősszel lesz hasonló rendezvényünk, ahova szeretettel várjuk a férfiakat is! Kövesd a hírleveleinket és amint megvannak a részletek, értesülj elsők között!
Ha eddig eljutottál, valószínűleg már rég készen állsz arra, hogy ismét közelebb lépj önmagadhoz.
Ez a workshop abban segít, hogy jobban meghalld a saját hangod, és könnyebben kommunikáld mindezt a kapcsolataidban is.